Segít-e a meditáció, amikor meghalunk?
Mindenki tudja, mi a meditáció. Életünk azon pillanatai, amikor ajándékba kapunk valamit, amikor az öröm önnön erejéből jön létre, és egyszerűen mindennek értelme van – ezek meditációs élmények: a tudat tengere észrevétlenül lenyugszik, és tisztán látunk, belső tükrünkről lehullik a por, és megjelenik a megértés.
(Félelem nélküli halál, 215. oldal)
A meditáció bármilyen formája nyugodt, relaxált és kötődéstől mentes tudatállapotot idéz elő.
Csupán azzal, hogy figyelmünket egy pontra fókuszáljuk, és finoman ott tartjuk (egy semleges dologra, mint a gyertyafény, egy kis szobor vagy az orrunk hegyénél ki- és beáramló levegő), a szorongás oldódik, és még a fájdalomérzetünk is csökkenhet.
Ezek az egyszerű technikák, a minden lény iránt érzett szeretetteljes hozzáállással ötvözve, kellemes módon szabadítanak meg a stressztől, amit a remények, a félelmek és egyéb, a közelgő halálunk gondolatából fakadó zavarok okoznak. Mindannyian osztozunk a végső boldogság és a minden szenvedésből kiutat jelentő szabadság iránti alapvető kívánságban. Kötöttségek nélkül koncentrálhatunk erre az egyetemes kapcsolatra, valamennyi létforma mérhetetlen gazdagságára és egyedülálló tulajdonságaira, a folyamatos átalakulásra, amit életünk során mindannyian tapasztalunk, minden világi jelenség mulandóságára, amelyek megjelennek, játszanak egy darabig, hogy aztán feloldódjanak, és teret adjanak a létezés újabb és újabb kifejeződésének. E folyamatnak nincs eleje és vége, mindannyian részei vagyunk, és a szeretetteljesség, a félelem nélküli együttérzés, a végső öröm és az elfogulatlanság határtalan érzésében időzhetünk, mely minden lényre kiterjed. Azt is elképzelhetjük, hogy minden egyes lélegzetvétellel magunkba szívjuk a világ összes negativitását, megtisztítjuk azt a belégzés élményében, majd az így létrejövő tiszta kívánságot kilélegezzük minden lény javára. Többé nem vagyunk célpont: azzal, hogy másokra gondolunk, mindig fontos és a legjobb képességeinknek megfelelő feladatot kapunk.
Természetesen, mint minden művészet esetében, a legjobb eredmények itt is csak rendszeres, hosszantartó gyakorlással és egy tapasztalt tanító gondos felügyelete mellett érhetők el. Az élet végéhez közeledve, nincs már sok idő arra, hogy tanuljunk, és hogy haladó meditációs technikákat sajátítsunk el.
A Gyémánt Út- (szkt. vadzsrajána) buddhista tanítások a meditációs módszerek széles tárházát kínálják, amelyek az élet minden helyzetében és a halál pillanatában is hasznosak. Azzal, hogy jellegzetes bölcsességaspektusokra, hangokra, fény- és energiaformákra összpontosítunk – és azonosulunk velük –, fokozatosan közelebb kerülünk nem született lényegünkhöz, és ahhoz az időtlen tudatossághoz, amely kezdet nélkül mindannyiunkban ott van. Mindent áthat, és határtalan, mint a tér: saját buddhatermészetünk közvetlen tapasztalata túllép minden korláton és énközpontú aggódáson az életben és a halálban egyaránt. Többé nem köt minket egy mulandó test illúziója, megszűnik a félelem, hisz semmi nem árthat a térnek; többé nem találjuk érdekesnek a korlátolt én illúzióját, megnyílunk a kötöttségektől mentes tudatosság eksztatikus gyönyörének; erőfeszítés nélkül időzünk a tér és a gyönyör elválaszthatatlan egységében – a határtalan szeretet és a szabadság jelentőségteljesen áthat minden egyes tapasztalatot, beleértve életünk végét is.
Kezdetben jobb csoportban, útmutatással meditálni, hogy ténylegesen megismerjük a gyakorlatot, és tisztázzuk kérdéseinket. Ha a buddhista úton szeretnénk haladni, akkor szükséges, hogy a meditációkhoz szóbeli magyarázatokat és átadásokat kapjunk egy tanítótól. Minden Gyémánt Út-köz-pontban vannak nyilvános meditációk és bevezető esték.
(Félelem nélküli halál, 216. oldal)
A “tudatosság áthelyezése” (tib. phova) a legerőteljesebb módszer, amely a halál élményével dolgozik. A halál pillanatában automatikusan irányításunk alá kerül a helyzet, tudatosságunkat pedig akadálytalanul egy igen kellemes tudatállapotba juttatjuk, amelyet a Nagy Gyönyör (tib. Devacsen) Tisztaföldjének nevezünk. A tisztaföldön tudatosságunk mentes minden olyan korláttól, amely a fizikai testünkhöz és az egóhoz kapcsolódik; ezért nagyon gyorsan tanulunk és válunk éretté, míg tudatosan úgy nem döntünk, hogy újraszületünk egy adott helyen és egy alkalmas testben, hogy ismét mások hasznára váljunk.
Egy tapasztalt tanító irányítása mellett néhány nap alatt bárki képes megtanulni ezt a módszert intenzív elvonulás keretében. Láma Ole évente 12-13 phovakurzust tart a világ különböző helyein. A siker jelei minden egyes résztvevőnél jól láthatók a kurzus végén; a félelemnélküliség, az öröm érzése pedig egész életükben, és még azon túl is megmarad.
Gyakoroljatok erőfeszítés nélkül, és élvezzétek!
(Félelem nélküli halál, 217. oldal)
