A bevezetőből
Megrázó volt számunkra, amikor feleségem, Hannah megtudta, hogy tüdőrákja van, de belül nyugodtak maradtunk. Tisztában voltunk vele, hogy mi vár ránk, főként őrá.
Hannah Nydahl
Nyitottsága megmaradt, annak ellenére, hogy nagyon erős szeretet fűzött minket egymáshoz. Élete utolsó hónapjait, amennyire csak lehetett, arra használta, hogy végigvigye a munkáját, majd egy nappal beszédkészségének elvesztése előtt tudatosan elbúcsúzott minden barátunktól. Méltósággal halt meg, mosollyal az arcán.
1968-ban Nepálban találkoztunk Buddha tanításaival. Hozzáértő tanítóink kezdetektől fogva felkészítettek minket arra, hogyan segítsünk másoknak életük végén, és hogyan készüljünk fel saját halálunkra. Így feleségemnek nem volt szüksége további tanításokra, teljes bizalommal alkalmazta a megfelelő meditációkat. Környezete teljes mértékben összpontosítani tudott a szükségleteire, mert jól tudták, mi a legfontosabb ebben a helyzetben. Szeretetteljesen kísértük végig és támogattuk haldoklása alatt.
A gyász időszaka szintén eltért a megszokottól. Rövid elvonulás után folytattam a munkát. Tudtam, hogy jelenlegi állapotában sokkal jobban van, mint amikor beteg testében volt. Biztos voltam abban, hogy következő életeinkben is nagy örömmel folytatjuk majd közös munkánkat.
Lámáink kívánsága szerint és átadásuknak köszönhetően az idők során életünk e döntő pillanatának tanítója lettem. Nagy örömömre szolgál, hogy újra és újra megfigyelhetem, hogy Buddha tanításai milyen jótékonyan hatnak azokra az elbizonytalanodott emberekre, akik nem tudják, mi vár rájuk életük végén.
Van egy közös vonásuk azoknak a tanítványoknak, akik ismerik a tudatról, a haldoklásról, a halálról, az újraszületésről és főként a tudatos halál gyakorlatáról (tib. phova) szóló tanításokat. Mindannyian félelem nélkül tekintenek a jövőbe, odafigyelnek az emberekre, és erőt adnak a környezetüknek. A halál közeledtével olyanok ők a család számára, mint a vihar nyugodt középpontja.
Szabadítson meg e könyv sokakat a halálfélelemtől, és segítsen elültetni már most a jövőbeni tökéletes boldogság magvait!
Tartalomjegyzék
- Köszönetnyilvánítás
- Előszó
- Az élet körforgása
- Buddhizmus és tudomány
- Kezdet és vég nélkül
- A Tibeti halottaskönyv
- Utak a boldogsághoz
- A négy nemes igazság
- A négy alapgondolat
- Maradandó boldogságra lelni
- A menedék
- Utak és módszerek a Gyémánt Úton
- Felkészülés a halálra
- Itt és most tudatosítani, hogy eljön a vég
- Elfogadni és elengedni
- Minden lény javára fejlődni
- Felkészülés a halálra külső szinten
- A haldokló belső tapasztalatai
- Az elemek keletkezése
- Az elemek feloldódása
- Folytatódik a haldoklás
- A haldoklás végigkísérése
- Méltóságteljes búcsú
- A hat megszabadító cselekedet
- A haldoklás folyamata
- Különleges kihívások
- Segítség a halálon túl
- A döntő pillanat
- Az igazságállapot tisztafénye
- Az örömállapot fényformái
- Az újraszületés
- Újraszületés a létbirodalmakba
- Hosszú távú felkészülés
- Hatékony módszerek
- Tudatos halál
- Phova az igazságállapotba
- Phova az örömállapotba
- Phova a kisugárzásállapotba
- Phovakurzusok
- A haldoklás művészete
Függelék
- Meditációk
- Szómagyarázat
- Életrajzok
- A szerzőről
- Irodalomjegyzék
- Jegyzetek