Mi a tudomány álláspontja a haldoklás folyamatáról?
A modern tudomány egyre kevésbé tekinti biokémiai gyárnak az emberi testet. Kézenfekvő volt az a kezdeti feltételezés, hogy az agy hozza létre a tudatot, mivel jól illeszkedett a materialista gondolkodásmódhoz és az európai eszmetörténet világképéhez. Az agy ismeretfeldolgozó gépezetében a tudatosság a felügyelet ellátására korlátozódott. Ez az elmélet azonban számos területen nem tudott magyarázattal szolgálni, és nem oldotta meg azt az alapvető problémát, hogy a tudat olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek egyetlen anyagi dologra sem jellemzőek.
(Félelem nélküli halál, 14. oldal)
Az elmúlt években az agykutatás egyre jobban eltávolodott ettől a materialista látásmódtól, és kiszélesítette a neurobiológia által felfogható tapasztalati horizontot. Nemcsak azért, mert számos megfigyelésre nincs agybiológiai magyarázat, hanem főként azért is, mert a halálközeli élmények kutatása egyre inkább azt igazolja, hogy az agytól függetlenül is lehetséges tiszta tapasztalás.
(Félelem nélküli halál, 14. oldal)
Az orvostudomány az évek során számos ún. halálközeli élményt figyelt meg, és írt le gondosan. Ilyenkor a különböző traumás események hatására nem lehet többé detektálni egyetlen, élő emberre jellemző életfunkciót sem: a tüdő, a szív, az agy és az izmok működéséből származó jelek teljesen elvesznek. Amikor – egy változó hosszúságú periódus után, amelynek tartama részben a testhőmérséklettől függ – elektromos és/vagy gyógyszeres ingerekkel sikeresen visszaállítják a normál élettani folyamatokat, és ismét megjelenik egy tudatos állapot, a vizsgálati személyek sok esetben tisztán emlékeznek azokra az eseményekre és élményekre, amelyek a klinikai halál idején történtek velük.
Néhány emlék ezek közül arra vonatkozik, hogy mi történt pontosan a „külső” világban, miközben nem volt semmilyen idegi aktivitás, beszámolnak például az ápolók között zajló beszélgetésről, vagy arról, hogy mi lett a páciens személyes tárgyaival, miután elvitték őket – néhány esetben úgy írják le mindezt, mintha felülről „látták” volna, hogy mi történik. Más, „belső” dolgokra vonatkozó emlékek megdöbbentő hasonlóságot mutatnak egymással, néhány elem pedig az ősi buddhista szövegekben említett halál utáni élményekkel mutat hasonlóságot – mint például az, amikor egy alagútban halad valaki, vagy felfelé egy csőben, aminek a végén fény van, vagy az általános jó érzés és boldogság, és az is, amikor lepereg valaki előtt saját élete egy gyorsított felvételen.
Az ilyen esetekről beszámoló orvosi irodalmat alaposan áttanulmányozták és statisztikai kritériumokkal ütköztették, hogy a meseszerű és a kulturális elemeket kiiktassák. A végeredmény, amit ezekből a szigorúan értékelt vizsgálatokból leszűrtek, megdöbbentő összhangban van a buddhista szemlélettel.
Egy felmérés alapján a halálközeli élményekkel rendelkező emberek egybehangzóan arról számoltak be, hogy nyugalmat és békét éreztek (körülbelül 90 százalék), fényt érzékeltek (körülbelül 77 százalék) vagy testen kívüli élményekben volt részük.
(Félelem nélküli halál, 14. oldal)
Pim van Lommel, neves holland kardiológus miután halálközeli élmények százait tanulmányozta, következtetéseit tekintélyes orvosi lapokban és könyvekben publikálta: „Eltérően a testtől és az agytól, a tudatosságnak »nincs helye«” és „ez bizonyítékul szolgál arra, hogy a tudatosság nem csupán az idegi tevékenység terméke, hanem a létezés egy meglehetősen önálló módja.” [http://www.e-ostadelahi.com/eoe-en/consciousness-and-near-death-experiences-pim-van-lommel/]
Az agytevékenység például – eltekintve az érzékszervek aktivizálódásától – szinte azonos, ha ténylegesen látunk egy tengerparti napfelkeltét, vagy ha csak csukott szemmel elképzeljük.
(Félelem nélküli halál, 14. oldal)
Míg a klasszikus fizika egy objektív valóság létezését feltételezi, addig a kvantumfizika és a relativitáselmélet szakít ezzel az elképzeléssel. A buddhizmushoz hasonlóan egyre inkább abból indulnak ki, hogy nem létezik a megfigyelőtől független világ, amit Einstein a következő módon fogalmazott meg: „A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó.”
(Félelem nélküli halál, 15. oldal)
A Bécsi Egyetem kvantumfizikusa, Anton Zeilinger a kvantummechanikát valójában információelméletnek tekinti, és például az úgynevezett összefonódott részecskékkel (fotonokkal) végzett kísérleteivel bebizonyította, hogy ugyanaz a tudás fizikai közvetítés nélkül egyazon pillanatban megjelen-het a tér különböző pontjain.
(Félelem nélküli halál, 16. oldal)
Ha elengedjük azt a világképet, amit egészen mostanáig tanítottak, és követjük a kvantumfizika, az idegtudományok és a halálközeli kutatások legújabb felismeréseit, akkor érthetővé válik az újraszületés. […] Mindaz, amit birtoklunk, elmúlik, ami pedig valójában vagyunk – minden dolog tapasztalója –, az tovább él téren és időn túl. A halál és a születés csupán egy másik tudatállapotba való átmenet.
(Félelem nélküli halál, 17. oldal)
